Pályázati lehetőség kedvezményes szállásra
A Bordany Hostel üzemeltetője, az Egérház Alapítvány az idén is meghírdette „IRÁNY A DÉL-ALFÖLD! – Kedvezményes szálláshely biztosítás kirándulásokhoz és edzőtáborokhoz” című pályázatát. Szeretnének kedvezményes szálláslehetőséget biztosítani olyan oktatási és szociális intézmények, szervezetek, sportegyesületek, alapítványok számára, akiknek a jelen gazdasági helyzetben nincs, illetve korlátozott mértékben van lehetősége osztálykirándulás, edzőtábor vagy egyéb közösségi program szervezésére. Pályázatot nyújthatnak be azok az alap-, közép- és felsőfokú oktatási intézmények, szociális intézmények, osztályközösségek, diákönkormányzatok, ifjúsági önkormányzatok, szervezetek, egyesületek, alapítványok, melyek elsősorban gyermek és ifjúsági közösségeket fognak össze, és fontos szempontként kezelik a környezet megismerését, megvédését, és közösség építő program hasznos megvalósítását tervezik Csongrád megyében. Kiemelten támogatja a kuratórium azon pályázókat, akik sport programokat, edzőtáborokat szerveznek. Elsősorban 2017. október 1. és 2018. június 30 közötti programok támogatására van lehetőség. A pályázatokat folyamatosan be lehet adni. A pályázati felhívás az összes részlettel innen tölthető le.