Friss hírek, bejegyzések

5 máj

A szegedi borfesztre érkezők foglalják el szobáinkat

Lassan teljes teltházunk lesz a Szegedi Borfesztivál – Szeged Napja Ünnepségsorozat ideje alatt, ami nem is csoda, hiszen rengeteg vendég érkezik ide a sok izgalmas program miatt.
A Dugonics téren 10 napon át a kézműveseké és a háztáji termelőké a főszerep. A Széchenyi téren felállított két pódium színpadon a jazz, blues és folk formációk mellett sztárfellépők gondoskodnak a jó hangulatról. Akik már biztosan itt lesznek: Belmondo akusztik, Gájer Bálint, Groovehouse, Hajdú Klári – Szakonyi Milán, Hevesi Tamás, Kökény Attila, Nyári Károly, Peter Šrámek, Roy és Ádám, Sasvári Sándor, Szabó Ádám, Vavra Bence és Yulaysi Miranda.
A Klauzál téri Kézműves- és Gasztroudvarban a finom borok mellett ínycsiklandó ételek és kisüzemi sörök várják a kilátogatókat és a környékbeli kézművesek is bemutatkoznak május 12-től 21-ig.
A Dóm téri kavalkád május 19-21. között élő koncertekkel kapcsolódik be a 10 napos programsorozatba. Pénteken 16. 30-kor Delhusa Gjon, majd 20.00 órától Charlie koncertezik. Szombaton 20 órától Bródy János élő koncertje várja a közönséget, a vasárnapi fergeteges hangulatról pedig a Best of Geszti produkció gondoskodik, a kezdési időpont szintén 20.00.
A második hétvégén csatlakozik a Szegedi Hídivásár, május 20-21-én a hazai kézművesek seregszemléjén a Belvárosi híd, a Híd utca és az Oskola utca is benépesül.
Ha még nincs szállásod, gyorsan foglalj nálunk. A booking.com-on számos akcióval kedveskedünk!