Friss hírek, bejegyzések

11 máj

Kedvenc településeinkről nevezzük el a szobákat

Legtöbbünk szeret kirándulni, és milyen jól hangzik, ha egyik éjjel még a spanyolországi Caravaca de la Cruzban, a másikon pedig már a finnországi Lapuában alszunk. Ha a Bordány Hostelben veszünk ki egy szobát, alhatunk akár a Győr-Moson-Sopron megyei Börcsben, vagy a portugál fővárosról elnevezett Lisszabonban is. De esélyes lehet még a spanyol Zaragoza, a vajdasági Csóka vagy a romániai Detta is, ez a mi választásunk.

Folyamatosan beszámolunk közösségi szálláshelyünk fejlesztéséről, ahol most egy újabb állomáson vagyunk túl,  a szobák festése is megtörtént. Nem csak a régi falszínek tűntek el, de folyamatosan változik sok minden más is. Így történt meg az is, hogy minden szobát elneveztünk, méghozzá olyan településekről, akiknek fiataljaink az elmúlt évek során sokat köszönhetnek. Tudni kell azt, hogy ezekről a névadó településekről minden bizonnyal jártak már nálunk fiatalok, akik vagy ifjúsági csereprogramokon, vagy önkéntes program keretében osztották meg az itt működő ifjúsági szervezetekkel a tudásukat. Ha a BordanyHostel-ben aludtak, talán éppen abban a szobában, amelyik most a szülő városuk nevét viseli. 

Az is biztosra vehető, hogy a bordányi fiatalok is jártak már az adott városokban Különböző csereprogramokon, látóutakon jó megoldásokat, gyakorlatokat látva ismerhették meg az ott folyó munkát, barátságok köttettek, újabb együttműködések születtek. 

A szobáink tehát ezekről a bordányiak számára emlékezetes városokról kapták a nevüket, tisztelegve az önzetlen segítség, a baráti együttműködések és közös programok emlékének.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .