Friss hírek, bejegyzések

22 szept

Bordány gyermekbarát település

Ki ne szeretne a családdal, gyerekekkel vagy az osztállyal egy olyan településen kirándulni, nyaralni, amelyet az UNICEF gyermekbarát település díjjal tüntet ki. Bordány a 2016. évi díjazottak közé került!

A díj átadására szeptember 20-án, Budapesten a Mazel Tov étteremben került sor. A gyermekek világnapját az UNICEF, az ENSZ Gyermekalapja kezdeményezésére ünneplik 1954 óta szeptember 20-án. Az UNICEF 1996-ban indította el a gyermekbarát városok programját, a kezdeményezéshez Magyarország 2015-ben csatlakozott. A díjat mindig ezen a napon, a gyermekek világnapján adják át.
Az „UNICEF Gyermekbarát Település” címet és a program megvalósítására szolgáló 2 millió forint támogatást, 21 önkormányzat pályázata közül, szoros versenyben, a független szakértőkből és a program 18 éves Fiatal Nagykövetéből álló Értékelő Bizottság döntése nyomán Alsómocsolád, Bordány és Hajdúnánás önkormányzata nyerte el. A program együttműködő partnere az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A nyertes önkormányzatok egyebek között a következőket vállalták pályázataikban: a Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzattal közösen gyerekjogi stratégia kidolgozását, fiatalok bevonását az Ifjúsági Cselekvési Terv kidolgozásában, gyerekbarát költségvetés megvalósítását, illetve a gyerekek véleményének széles körű figyelembe vételét. A pályázati programok minél hatékonyabb megvalósulását az UNICEF Magyar Bizottság segíti, valamint az Értékelő Bizottság is figyelemmel kíséri.

Bordányt Tanács Gábor polgármester mellett Masir Norbert gyermek- és ifjúsági polgármester, Lajkó Bálint ifjúsági képviselő, és Szilágyi Réka, az Ádám Jenő Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákönkormányzatának elnöke képviselték a díjátadó ünnepségen.

Bordány Nagyközség Önkormányzata a települési gyermek- és ifjúsági önkormányzattal és a diákönkormányzattal közösen pályázott a díjra. „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy az UNICEF bennünket választott – mondta Tanács Gábor, Bordány polgármestere. „Az önkormányzat fontosnak tartja az itt élő gyermekek, fiatalok ügyét, különösen odafigyelünk a hátrányos helyzetből induló gyermekekre. A Homokhátság szívében lévő településként büszkék vagyunk a Bordányi Ifjúsági Információs Pontra, amely a fiatalok egyik bázisa. Az idén közösségi konyhával és egy ifjúsági kávézóval bővült, így elmondhatjuk, hogy jelenleg a régió legjobb, európai szintű közösségi és információs tere a miénk. Az ifjúsági önkormányzati választásokat Magyarországon elsőként és egyedüliként internetes rendszer segítségével bonyolítjuk le már 2012 óta. A helyben működő Kölcsönös Önsegélyező Rendszer segítségével a hátrányos helyzetű gyerekek is aktív szereplői a településnek, a helyi virtuális pénznek, a Bordányi Koronának köszönhetően a fiatalok számos szolgáltatáshoz juthatnak hozzá kedvezményesen vagy ingyen. Ez a rendszer is egyedi hazánkban. Az civil szervezetek, az ifjúsági önkormányzat és az önkormányzat együttműködésének köszönhetően számos nemzetközi program zajlik településünkön. Ezek a programok a szabadidő hasznos eltöltése mellett bekapcsolják a földrajzilag hátrányos helyzetben lévő fiatalokat is Európa vérkeringésébe.”